A Felügyelő Tanács a TÁMOP 2.2.1-08/1-2008-0002 projekt megvalósítására létrejött támogató, javaslattevő, véleményező testület, amely a szakmai színvonal biztosításának további garanciáját, a projekt társadalmi kontrollját hivatott biztosítani működtetése által.
A Testület a szakképesítésekért felelős minisztériumok, valamint a szakképzésben érintett gazdasági szereplők és országos társadalmi szervezetek delegált képviselőiből áll. Feladatuk megítélni a TÁMOP 2.2.1 projekt szakmapolitikai törekvéseknek való megfelelését, kialakítani a delegáló szervezetek, intézmények érdekeinek egyensúlyát és törekedni annak a projekt végrehajtása során való érvényesítésére.
Felügyelő Tanács feladata, az együttműködés célja
- Megítélni a TÁMOP 2.2.1 projekt egészének a szakmapolitikai törekvéseknek való megfelelését.
- Kialakítani a delegáló szervezetek, intézmények érdekeinek egyensúlyát és törekedni annak a projekt végrehajtása során való érvényesítésére.
- Biztosítani a széles körű szakmai társadalmi nyilvánosságot.
- Biztosítani a HEFOP 3.2.1, a HEFOP 3.5.1 és SZFP I., II. programmal, valamint a TÁMOP 2.2.1 projekt alprojektjei közötti illeszkedés megteremtését.
- Képviselni a TÁMOP 2.2.1 projekt fejlesztési eredményeit, céljait a szakmapolitikai döntéshozók felé, tájékoztatni a szakmai közvéleményt a fejlesztés során elért eredményekről, valamint népszerűsíteni a szak- és felnőttképzést.
- Megismerni és véleményezni a projekt fejlesztési folyamatának során az elkészült a fejlesztési folyamatot stratégiailag meghatározó dokumentumokat, javaslatot tenni a szükséges módosításokra.
Felügyelő Tanács tagjai, illetve a képviselt intézmény megnevezése
| Felügyelő Tanács Tag | Képviselt intézmény |
| Dr. Benkő István |
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége |
| Csóti Ferenc |
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium |
| Dobossy Imre |
Központi Statisztikai Hivatal |
| Dr. Roóz József |
Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés Kollégiuma Egyesület |
| Dr Szilágyi János |
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara |
| dr. Joó Györgyi |
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium |
| Dr. Kis Attiláné |
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma -Pedagógusok Szakszervezete |
| Dr. Kovács László Miklós |
Magyar Agrárkamara |
| dr. Lakos István |
Felnőttképzők Szövetsége |
| Dr. Lakrovits Elvira |
Nemzetgazdasági Minisztérium |
| Lónyainé Kaczur Piroska |
Közbeszerzések Tanácsa |
| Dr. Szenes György |
Magyar Szakképzési Társaság |
| Ifi István |
Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal Oktatási Ügyosztálya |
| Kajtárné Botár Borbála |
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság |
| Kiss Mária |
Egészségügyi Minisztérium |
| Oláh Gábor |
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága |
| Sinka Judit |
Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége |
| Solti Gábor |
Ipartestületek Országos Szövetsége |
| Szilárd Imre |
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal |
| Tary Ferenc |
Nemzetgazdasági Minisztérium |
| Tircsi Hajnal |
Honvédelmi Minisztérium |
| Tóth Anikó |
Nemzetgazdasági Minisztérium |
| Tóth József |
Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet |
| Varga István |
Tankönyves Vállakozók Országos Testülete |
| Vízvári László |
Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet |
| Vörös Sándor |
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium |
| Wallendums Árpád |
Vidékfejlesztési Minisztérium |
| Wayda Imréné |
FVM Képzési és Szaktanácsadási Intézet |
| Wentzel István |
Autonóm Szakszervezetek Szövetsége |
Testület elfogadott ügyrendje
Letöltés (570.6 kB)
Az egyes ülésekkel kapcsolatos részletes információk